Obama ezután átkelt a Wall Streeten, a bankárok között. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. Obama fölment egy hegyre, s ott leült minisztereivel. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Obama körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Timothy Geithnertől: "Honnan veszünk pénzt, hogy legyen mit venniük?" Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. "Kétszáz dollár sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek" - felelte Geithner. Az egyik tanítvány, Hillary Clinton megszólalt: "Van itt egy fiú, akinek van öt dollárja és két centje, de mi az ennyinek?" Obama meghagyta: "Telepítsétek le az embereket!" Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Obama ekkor kezébe vette a dollárt, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a centekből is adott, amennyit csak akartak. Amikor mindenki kapott, szólt minisztereinek: "Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen." Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt dollár maradékából, amit meghagytak azok, akik vettek belőle. Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Obama végbevitt, így beszéltek: "Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba. Nem hiába szavaztunk rá" Obama észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a Fehér Házba, egyedül.
Obama csodatételei 2. - A pénzszaporítás
savethewhales @ 2009.02.26. 09:00
4 komment
Címkék: obama csoda nemmagyarság
A bejegyzés trackback címe:
https://shitbreaker.blog.hu/api/trackback/id/tr15928581
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
-Hoze- · http://www.hoze.blog.hu/ 2009.02.26. 11:39:22
Hogy lehet itt szerkesztőnek lenni?
Nekem is vannak jókis ál-híreim olyakor:
hoze.blog.hu/2009/02/26/al_hirek_1
hoze.blog.hu/2009/01/15/hirek_1257
Nekem is vannak jókis ál-híreim olyakor:
hoze.blog.hu/2009/02/26/al_hirek_1
hoze.blog.hu/2009/01/15/hirek_1257
Lamorak · http://www.clusterone.hu 2009.02.26. 12:21:42
Ez k jó :)