A mai két órán keresztül tartó sztrájkot nagyjából sikeresnek könyvelte el Gaskó István, a MÁV Sztrájkügyi Igazgatóságának vezetője. A követeléseikben szereplő 2,4 százalékos dolgozói béremelésből 2,375 százalék valósult meg, ezért a közeljövőben újra leáll az országos kötöttpályás tömegközlekedés.
"Amint kiheveri az ország, és a külföldi vasúttársaságok közlekedése a két órás munkabeszüntetést, újabb sztrájkot kezdünk holnap a maradék 0,025 százalékért. Ez már lényegesen röveidebb lesz ugye, már csak az arányokat tekintve is." - nyilatkozta Gaskó István ma délben, a munkaleállás végén.
A tervezet szerint holnap délután 15 óra 30-tól fél percig állni fognak a vonatok az egész magyarországi hálózaton. A menetrend szerint akkor induló vonatok később indulnak, a már mozgásban lévők pedig hirtelen leállnak majd 30 másodpercre. Ez különösen a nagyobb sebességgel haladó vonatokat, az Intercityk utasait érinti. "Érdemes lesz jól kapaszkodni fél négykor" - ajánlotta Kovács Antal, a MÁV Kapaszkodásügyi Igazgatóságának aligazgatója.