"Hónapok óta erre a napra készültünk, sokunknak van benne több száz órányi edzése. Nagyon csalódottak vagyunk" - kommentálta nyilatkozatában az október 23-ai eseményeket a Magyarok Nyilai, a Jobbik és a Magyar Gárda. A forradalom 53. és a magyar köztársaság születésének 20. évfordulója minden különösebb incidens nélkül zajlott le. Ebben azonban része volt a rendőrség meglepő húzásának is.
A most nyilvánosságra hozott módszer lényege az volt, hogy a BRFK külföldi, többségében litván kommandósokat és készenlétieket hívott a programok és helyszínek biztosítására. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondása szerint tökéletesen bevált az ötlet, a külföldi kommandósok nem értettek semmit amit feléjük ordítanak a tüntetők.
Sem a szidalmak, sem az átállásra buzdító szavak nem értek el hozzájuk, parancsokat pedig a központból kaptak egy litván tolmácson keresztül. "Aš vaikščiojo vieniši kaip krabas, bet aš niekada neprarado vilties. Linkiu Jums laimingų Naujųjų metų." - tette hozzá Antanas Mindaugas, a litván erők parancsnoka.
A három szervezt tagjai a csikós nindzsákkal karöltve, csakúgy mint idén márciusban is, kidolgozott edzésterv szerint készültek a remélt zavargásokra. Napokon át gyakorolták többek között a dobótechnikát, életszerű utcai körülményeket produkáltak a gyakorlópályákon, valamint szervezett csapatmozgásokat és frappáns verbális eszközöket is betanultak, hogy mentálisan gyűrjék le a kivezényelt rendőröket.