A felkapott klubokhoz hasonlóan öltözködés alapján szűrni fogják látogatóikat a budai rockkocsmák - jelentette be Kovácsné Szántó Marika, az óbudai Ibolya presszó vezetője. A lépést a gazdasági válság indokolja: az árak emelkedésével ugyanis egyre több fiatal melegít be a klubozás előtt a kisebb, olcsóbb kocsmákban.
(képünk sajnos nem illusztráció)
„Idejönnek a csillogós, flitteres ruhájukban, vihognak, láthatóan be vannak drogozva, és mégis kannás bort meg olcsó vodkát kérnek” - panaszkodik egy moszkva téri kocsmatulajdonos. Elmondása szerint a szórakozó fiatalok sokszor azt sem tudják, milyen helyre jöttek, ráadásul hangosak, és kiszorítják a megszokott törzsközönséget.
„Nem értem, mit keresnek itt. A múltkor valaki a pinakólámat kérte, hát ki is zavartam, az én kocsmámban senki se beszéljen így velem” - mesélte Kovácsné, majd hozzátette: a klubba induló társaságok egyáltalán nem szoktak borravalót hagyni.
A helyzetet megelégelve a budai kiskocsmák és presszók összefogtak, a közös álláspont szerint ezentúl szűrni fogják a belépőket. „Flitter, Gucci-táska, este viselt napszemüveg, férfiaknál rózsaszín vagy fehér ing eleve kizáró ok lesz, a bejáratnál pedig Tankcsapda- és Osszián-pólókat árusítunk majd azoknak, akik még megmenthetőnek tűnnek” - foglalta össze a terveket az Ibolya presszó vezetője.