Sólyom László óvatosságra intő újévi köszöntője is elég rendhagyó volt, de mindez semmi a ma délelőtti kijelentéséhez képest. Zárt ajtók mögött sürgős értekezletre hívta össze a négy parlamenti párt vezetőit, majd körülbelül egy órányi tanácskozás után bejelentette, hogy megvétózta 2009-et, és mától újra 2008 van Magyarországon.
A sajtó ledöbbent képviselőinek kérdésére azt felelte, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben sem gazdaságilag, sem morálisan, hogy egy teljesen új évbe, ismeretlen 365 napba belevágjunk. Mint fogalmazott, ez nem visszalépés, hanem csak egy óvatos lépés, amivel Magyarország távol akarja magát tartani mindenféle válságtól.
Ennek megfelelően 2008-ban megismétlődnek a tavalyi események. Lesz népszavazás, Zuschlag-ügy, a magyar olimpikonok kimennek Pekingbe stb. Valamint a BÚÉK szó lecserélődik TIKK-re (Továbbra is Kellemes Kettőezernyolcat).


A Time magazin minden év decemberében megválasztja az Év Emberét. Mindig az alapján, hogy az adott illető, tárgy vagy jelenség mennyire jelentősen változtatta a világot, jó vagy akár rossz irányba. December 17-én választották meg Barack Obamát, de a minap visszavonták arra hivatkozva, hogy ő valójában csak egy felkapaszkodott, opportunista kis puttó, aki jó időben volt jó helyen.
Elképesztő hír robbant a shitbreaker blog szerkesztőségében. Péterfy Bori nem tudta tovább magában tartani életének legjobban féltett titkát. Kiderült, hogy az Amorf Ördögök, és úgy egyébként a művészvilágba való csöppenése előtt férfi volt.
Riasztóan sokan nem értik a viccet Magyarországon - mutatott rá egy friss nemzetközi felmérés. Az Eurobarométer legfrissebb projektje a humorhoz való hozzáállást vizsgálta, az eredmény kiábrándító: az uniós országok közül hazánk csak a németeket, az osztrákokat és a törököket előzi meg. Utóbbi ország ráadásul nem is tagja az Uniónak. 
Már csak egy hét a
Az Alkotmánybíróság (AB) az állampolgári jogok biztosa és néhány magánszemély indítványozta vizsgálat után határozatban törölte el a luxusadót, melynek lényege volt, hogy a 100 millió forint feletti ingatlanok tulajdonosai nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közteherviseléshez. Ugyanis az AB szerint feltételezhető, hogy nem a nyomor jele a drága ingatlan.
Hivatalosan is bejelentette Gaskó István a VDSZSZ vezetője és Molnár Csaba Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter, hogy 2008 december 18.-ától megszűnik a Magyar Államvasutak. Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a több milliárd forint értéknyi ingatlan és ingóság sorsa, de az előzetes tervek már nyilvánosságra kerültek.
Súlyos sérülésekkel szállítottak két BKV alkalmazottat a kórházba szerda reggel a mentősök. Az ügyet próbálta a vállalat vezetése elhallgatni, de néhány újságírónak sikerült kiszivárogtatni néhány részletet.
A jövőben saját maguknak kell ellenőrizniük a csomagjaikat a budapesti repülőtér utasainak - jelentette be a reptéri sztrájkra reagálva Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője. A szerda óta tartó vita elérte csúcspontját: a szakszervezetek narancslevet követelnek, a reptér vezetősége viszont nem enged.