Rájár a rúd Michael Phelpsre. Nem elég, hogy folyamatosan megkérdőjelezik tehetségét, és doppingolással vádolják, néhány héttel ezelőtt még halálhírét is keltették, most pedig itt ez az új botrány. Egy olyan kép került nyilvánoságra nemrégiben, ahol Peking olimpiai bajnoka marihuánát fogyaszt egy egyetemi bulin. Az ifjú úszósztár azóta már beismerte, hogy ő szerepel a képen, és már azt is tudjuk, hogy valószínűleg semmilyen komoly következménnyel nem jár majd ez a kis kihágás a karrierjére.
Szerkesztőségünk érzései vegyesek. Egyrészt csodálkozunk, hogy Phelps ilyen könnyen beismerte tettét, hiszen az ominózus fotón nem lehet egyértelműen beazonosítani. Másrészről viszont már meg sem lepődünk, hiszen az évek során jó néhány ennél sokkal komolyabb leleplező fotót láttunk már, amelyek szintén semmilyen következményt nem vontak maguk után. Most összegyűjtöttük a legnagyobb lebukásokat, amik majdnem végleg keresztbe tettek egy híresség pályájának, aztán mégsem:
Az iPod, az iPhone és az iBook után ismét a szórakoztató-elektronikai piac megújítására készül az Apple. Az amerikai cég szombat reggel bejelentette: újabb sznob, szűk rétegek által elérhető, versenytársaival még véletlenül sem kompatibilis készüléket dobnak piacra.
Az intelligens tervezésről szóló 


Márciustól a Soproni liga mérkőzései is követhetőek lesznek a Comedy Central magyar adásában. A lépést Litkai Gergely főszerkesztő jelentette be a csatorna hétfői sajtóközleményében.
Draskovics Tibor rendészeti miniszter a minap visszahelyezte hivatalába Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt, miután a vizsgálat kimondta, hogy nem történt szabálysértés. Ezek után többen Draskovics Tibor távozását követelték, mondván, hogy ilyet egy miniszter nem engedhet meg, de Draskovics bejelentette, hogy
Igen, tudjuk, már annyira nem aktuális, de egész egyszerűen nem lehetett kihagyni 2009 első true hype buliját. Elég bealvósra sikeredett, de íme 10 elképzelt, vagy elképzelhetetlen történés Obama beavatásáról, amiket még unokáink is emlegetni fognak.
Mától minden olyan, a házassági ceremóniáról készült videofelvételt újraszinkrozinálnak, amely már nem érvényes – hangzott el az albán parlamentben, a pénteki sűrgősségi tanácsülésen. Az új szabály Skender Gjon igazságügyi miniszter ötlete volt. Mint mondta, a múltat időnként a jelenhez kell igazítani,a fájdalmat egyébként is tanácsos eltüntetni az életünkből. "Azok, akik elváltak, újra kell szinkronizáltassák videofelvételeik, a boldogító igen helyett azt mondják fel, hogy "nem". Így sok probléma megoldódik."